Edwards: a UFC 278 tökéletes alkalom a király trónfosztására
Kamaru Usman jelenleg 15 mérkőzéses UFC győzelmi szériát tudhat maga mögött. A váltósúlyú címvédő ötször védte meg a címét, és széles körben őt tartják a sportág jelenlegi font-font királyának.
Nyugodtan mondhatjuk, hogy a „nigériai rémálom” elképesztő karriert fut. Usman következő címvédése a tervek szerint Leon Edwards ellen lesz a UFC 278-on, augusztus 20-án a Utah állambeli Salt Lake Cityben. Ők ketten korábban egyszer már összecsaptak 2015 decemberében, akkor Usman egyhangú pontozással nyert.
Érdemes azonban megjegyezni, hogy a 35 éves Usman öt évvel idősebb Edwardsnál. Emellett az elmúlt években több oda-vissza háborúkat vívott, míg Edwards győzelmei nagyrészt dominánsak és sérülésmentesek voltak (egy-egy unalmas pillanatot leszámítva). Így Edwards úgy véli, hogy ellenfele teste kezd megfáradni, így a UFC 278 tökéletes alkalom a király trónfosztására.
„Minden, amit eddig csináltam, az edzés volt. Sok edzőtáborban voltam, és ugrásszerűen fejlődtem. Most van itt a tökéletes alkalom a harcra. Az évek során volt időm csiszolni a képességeimet. Usman harcolt és sok háborúban részt vett. A teste kezd leépülni, és azt hiszem, itt a tökéletes alkalom, hogy megfogjam. De nem úgy állok oda, hogy ezen agyalok. Felkészülten állok elé” – mondta Edwards a CBS Sportsnak.
Usman sérülései és „elhasználódása” már a múltban is téma volt. Nemrégiben Usman Joe Rogannak elárulta, hogy már évek óta nem futott, mert a térdei nem bírják a sérülések miatt. Emellett ott vannak a rendszeresek kézsérülései, most is egy műtét után tér vissza. Még a nagyszerű harcosokat sem kerülik el mindig a sérülések, és Usman már abban a korban van, hogy ezek hátráltathatják.
Borítókép és fotók: Mike Roach/Zuffa LLC