Floyd Mayweather már nem akar kockáztatni: elárulta tervét

Floyd Mayweathernek nem okoz gondot, hogy világossá tegye a szándékait. A legendás, veretlen egykori bokszbajnok nem habozott, hogy tudassa a küzdősportok világával, hol tart a karrierje.

A 45 éves Mayweather kiütéses győzelmet aratott Mikuru Asakura felett egy bemutató mérkőzésen vasárnap a Super RIZIN főmérkőzésén a japán Saitamában. Ez volt a negyedik bemutatómérkőzése azóta, hogy 2017-ben 50-0-s mérleggel visszavonult a profi ökölvívástól.

A Super RIZIN mérkőzés utáni sajtótájékoztatón Mayweathert arról kérdezték, hogy megküzd-e a jelenlévő egykori riválisával, Manny Pacquiaóval. Mayweather azt mondta, hogy nem szállna szembe Pacquiaóval vagy igazából egyetlen magas szintű bokszolóval sem – csak YouTuberekkel vagy MMA harcosokkal.

„Visszavonultam a sporttól, és nem hagytam, hogy a sport küldjön nyugdíjba. Most már csak olyan helyzetbe fogom hozni magam, hogy jó legyen nekem, de a legmagasabb szinten harcolhassak. Én diktálok és irányítok. Nem fogok már bokszolókkal, korábbi világbajnokokkal harcolni, akik meggyötrik a testem. Okkal vonultam vissza. Azért vagyok itt, hogy jól érezzem magam és szórakozzak – néha három menetben, néha nyolc menetben, olyan fickókkal, akik segítenek majd szórakoztatni az embereket.”

„Nem fogok már olyan harcokba belemenni, hogy után, alig tudjak járni vagy beszélni. Mannynek nagyszerű karrierje volt, de a boksz nyugdíjazta őt, nem ő hagyta abba. Ez a különbség. Persze biztos nagy pénzt hozna egy Manny Pacquiao elleni bemutatómérkőzés, de ebben a pillanatban szeretek olyan srácokkal küzdeni, akik idősebbek mint én, agy YouTuberek vagy MMA-sok.”

Nem csak arról van szó, hogy nem hajlandó nagyobb kockázatot vállalni a ringben a jogos fenyegetésekkel szemben. Mayweather nem fél beismerni, hogy fiatalabb korához képest már nem ugyanaz a bunyós, aki volt. Annak ellenére, hogy még mindig élesnek és dominánsnak tűnik a bemutató mérkőzéseken, Mayweather tudja, hogy az ő napja magas szinte már a múlté. Karrierjének ezt a részét inkább szórakoztatásnak és nem versenyzésnek tekinti.

„Az izgalomról szól, és arról, hogy az emberek lehetőséget kapnak arra, hogy csak egy pillantást vethessenek rám. Már tudom, hogy nem vagyok az, aki korábban voltam. Nem vagyok már ‘Pretty Boy’ Floyd vagy ‘Money’ Mayweather. De még mindig képes vagyok kimenni és szórakoztatni az embereket.”

Borítókép és fotók: Cliff Hawkins/Getty Images

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20 000 Ft értékű bónusz! (x)
Kategóriák
Ökölvívás

Szólj hozzá!

*

*

KAPCSOLÓDÓ