(Photo by Steve Marcus/Getty Images)

Fury nagy pénzben fogadna arra, hogy Wilder kiüti Joshuát

Miután saját bőrén érezte Deontay Wilder erejét, úgy tűnik, Tyson Fury biztos benne, hogy egykori ellenfele kiütné Anthony Joshuát.

Mióta Joshua vereséget szenvedett Oleksandr Usyk ellen a visszavágójukon, azóta keresi az ellenfelet, aki ellen visszatérhetne, és Wilder az egyik lehetséges opció, akit megneveztek. Jelen állás szerint Wildert a WBC arra kötelezte, hogy a Tyson Fury világbajnoki címéért vívott döntő eliminációs mérkőzésen Andy Ruiz Jr ellen lépjen ringbe.

Ezzel együtt Wilder menedzsere, Shelly Finkel továbbra is Joshuát szeretné legközelebb, amit el is mondott a World Boxing Newsnak.

„Ezt a meccset az Egyesült Királyságban vagy a Közel-Keleten vívnánk meg, szeretném, ha ez lenne a következő meccsünk. Megvan a WBC eliminátor Ruizzal, és azt is megcsináljuk, de mi a Joshua meccset akarjuk. Anthony promótere, Eddie Hearn azt mondta, hogy augusztusban felvette velem a kapcsolatot, de akkor már kész volt a Robert Helenius elleni meccs. Még abban a hónapban bejelentettük, és azt mondtuk, hogy nem beszélünk senkivel, amíg a Helenius-meccsnek vége nem lesz. Eddie tudta ezt, de mégis azt mondta, hogy felvette velünk a kapcsolatot. Most hajlandóak vagyunk tárgyalni, és megkötni Joshuával az üzletet.”

Bár még hosszú út vezet a Joshua és Wilder közötti összecsapásig, Fury máris megjósolta a mérkőzés kimenetelét.

„Szeretném látni ezt a meccset, de nem hiszem, hogy AJ vállalni fogja. Nem fog olyan ellen bunyózni, akiről tudja, hogy kiüti őt. Ez az én személyes véleményem. Wilder biztosan kiüti Joshuát. Még fogadnék is rá. 1 millió fontot tennék arra, hogy Wilder idő előtt végez Joshuával” – mondta Fury a Behind The Glovesnak.

Joshuát korábban csak Andy Ruiz Jr állította meg, de Wilder ereje más. Sokan úgy tartják, hogy ő a nehézsúlyú boksz történetének egyik legkeményebb ütője. Fury már megtapasztalta Wilder pusztító erejét, a “Bronzbombázó” elleni három meccsén négyszer volt a padlón. De mint tudjuk, minden alkalommal sikerült talpra állnia.

Borítókép: Getty Images

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20 000 Ft értékű bónusz! (x)
Kategóriák
Ökölvívás

Szólj hozzá!

*

*

KAPCSOLÓDÓ