Fury promótere: küszködtünk, hogy ellenfelet találjunk
A Manchester Evening News értesülései szerint a WBC nehézsúlyú világbajnoka, Tyson Fury december 3-án a Tottenham Hotspur Stadionban teszi kockára címét honfitársa, Derek Chisora ellen.
A Fury és Chisora közötti mérkőzés lesz a harmadik találkozó kettejük között. Fury 2011-ben egyhangú pontozásos győzelmet aratott Chisora felett, majd a 2014-es visszavágójukon kiütéssel nyert. Chisora a Kubrat Pulev elleni visszavágón aratott győzelme után érkezik. Fury pedig azt remélte, hogy az egyesített bajnok Oleksandr Usykkal csaphat össze egy vitathatatlan mérkőzésen, de az ukrán bunyós az év hátralévő részében nem kíván harcolni.
Néhány hónappal ezelőtt Fury Chisorát említette lehetséges ellenfélként – később azonban tagadta, hogy összecsapna vele. Múlt héten Fury társproducere, Frank Warren kifejtette, hogy nehezen tudtak minőségi ellenfelet szerezni, és végül Chisora mellett döntöttek.
„Küszködtünk, hogy ellenfelet találjunk, de megvan a legmagasabban rangsorolt ellenfél, aki mozdítható: Dereck Chisora. Ő lesz az, akivel megmérkőzünk, és ez december 3-án lesz. Nehéz volt megtalálni a megfelelő személyt. Az egész arról szól, hogy Tysonnak idén csak egy meccsen van, és arra számítottunk, hogy decemberben Usyk lesz az ellenfele, de ő nem elérhető. Remélem, valamikor februárban már készen áll. Nem fogom figyelmen kívül hagyni Chisorát, de ha ezt túléli, akkor jöhet Usyk. Igazából erről szól az egész” – mondta Warren az IFL TV-nek.
Borítókép: Getty Images