Jön a 10. gála: Székesfehérváron jubilál a Superfight Series Hungary

Visszatér Székesfehérvárra hazánk legnagyobb K-1 és Muaythai küzdősportgálája, a
Superfight Series Hungary, amely az egykori koronázóvárosban jubilál majd: az október 1-
jei gála már a 10. lesz a sorozat életében.


„A ring királyai visszatérnek a királyok városába” – hangzik a szlogen, és valóban így lesz:
Magyarország jelenlegi legnagyobb küzdősportgálája, a Superfight Series Hungary
Székesfehérváron jubilál, itt rendezik ugyanis a 2018-ban életre hívott sorozat tizedik gáláját.

„Tizenöt mérkőzéssel készülünk, ezek közül hat összecsapás is nemzetközi lesz. A
legígéretesebb párharcoknak a férfiaknál Tóth Csaba, a nőknél pedig Nardelotti Ajsa
mérkőzése tűnik. De igyekeztünk ismét olyan programot összeállítani, ami minden igényt
kielégít”
– fogalmazott a társszervező, Botka István.

Prémium Média & Sport Management sportmenedzsere hozzátette, a jubileumot
megünneplendő rendhagyó showelemekkel, táncosokkal, sztárfellépőkkel várják a sportág
szerelmeseit.


„Az első gálánk – Budapest, Madárfészek – óta, azt hiszem a rendezvényszervezés minden
szépségét és nehézségét megtapasztaltuk. Főleg, ha arra gondolok, hogy ennek az
időszaknak a fele a koronavírus alatt telt el. Nem volt mindig egyszerű megszervezni ezeket,
ahogyan most sem az. Míg korábban a pandémia, most az ukrán–orosz háború, a
kiszámíthatatlan energiaárak állítottak rendkívüli kihívás elé minket. Viszont ez még
gyorsabb fejlődésre ösztökélte a csapatot, legyen szó a gálák helyszíni lebonyolításáról vagy
például az internetes közvetítések és a televíziós összefoglalók megszervezéséről,
elkészítéséről. Óriási utat jártunk be, és bátran merem mondani, Magyarország legnagyobb,
folyamatosan működő küzdősportgálájává nőttük ki magunkat az évek alatt. Ehhez méltó
estére készülünk Fehérváron is.”


A szervezők telt házra számítanak az Alba Fehérvár kézilabdázóinak is otthon adó, így jól
bejáratott helyszínnek számító KÖFÉM Sportcsarnokban.

Forrás és kép: Career Brand Management

Próbáld ki a sportfogadást nálunk! (x)
Kategóriák
Egyéb

Szólj hozzá!

*

*

KAPCSOLÓDÓ