Új néven, régi lelkesedéssel bizonyítana hazai ringben Nardelotti Ajsa

Három év elteltével lép ismét profi küzdősportgálán ringbe Sándorfi, azaz ma már férjezett nevén Nardelotti Ajsa. A nyári Világjátékokon 60 kilogrammban bronzérmet szerző muaythai-os már a felkészülés hajrájában jár, s mint mondja, izgatottan várja, hogy a Superfight Series Hungary gáláján bizonyíthassa tudását.

„Nagyon izgatott vagyok, mert jó ideje ez lesz az első olyan gálám, ahol profi körülmények között, védőfelszerelés nélkül lépek ringbe, ráadásul idehaza, olyan közönség előtt, amelyben tudom, hogy ottlesznek a barátaim és a családtagjaim. Mindent elkövetek majd azért, hogy bizonyítani tudjak előttük” – fogalmazott Nardelotti Ajsa, aki a Superfight Series Hungary 10. gáláján október 1-jén lép majd a szorítóba.

A világjátékok-bronzérmes muaythai-osra a szerb Gordana Sztankovics vár majd a KÖFÉM Sportcsarnokban.

„Két hete kezdtem el a felkészülést, a Világjátékok után kellett egy kis pihenő, de az időszak sem telt eseménytelenül, hiszen esküvőm volt. Mostanra százszázalékig a mérkőzésen van a fókusz, ez már a sparringhét, igyekszem minél több hasonló stílusú harcossal készülni, mint ő lesz. Úgy érzem, a technikámat elég jól összeraktuk már a világjátékokra is, így most inkább a kondim felépítésén van a hangsúly. Elég jó formában érzem magam, így már a részletekkel foglalkozhatunk, apróságokat kell még reszelgetni. Részletesen kielemezzük a lány stílusát, azt, hogy milyen taktikával lehetek majd a legeredményesebb ellene. Eddig hozzám hasonlóan inkább amatőrben versenyzett, de így is komoly rutinja van, viszonylag tapasztalt ellenfélnek számít. Ehhez jön, hogy még szerb is, szóval alapjáraton is jó szívós. Menetelős, darálós stílusa van, hasonló az enyémhez, így biztos vagyok benne, hogy kemény, akciódús meccs lesz a miénk.”

Ajsa elárulta, ahogy közeledik a gála, tagadni sem tudná, hogy izgul.

„Ez lesz a második Superfight Series-gálám és az első is nagyon-nagyon jó élmény volt. Már akkor is nagy megtiszteltetésnek éreztem a felkérést, mivel mégiscsak szűrt mezőny jön össze minden gálára. Emlékszem, nagyon izgultam, és ez most sincs másként. Sőt, talán még jobban is izgulok az elvárások miatt. Már sok ismerősöm és családtagom jelezte, hogy jönnek, a helyszínen szeretnék megnézni a meccsemet és szurkolni értem. Ez doppingol. Ilyen szempontból szerencsés vagyok, hullámokban szokott rám törni az izgatottság, de sosem olyan mértékben, hogy az már béklyót jelentsen. A meccseim reggele szokott álltalában még izgulós lenni, ami aztán elmúlik, ahogy elkezdjük a közvetlen meccsfelkészülést. A bevonulásnál ismét szokott lenni egy kicsi, de amint megérkezem a ringbe, ez elszáll, és elkezdem otthon érezni magam, függetlenül attól, mennyi néző van köröttem. Szerintem ez most is így lesz, azzal együtt, hogy óriási erőt adhat, ha durván ezer ember elkezd bíztatni” – tekintett előre a Perfect Fight Club harcosa, aki 60 kilogrammban, K-1-es szabályrendszerben teszi próbára tudását szerb riválisával szemben.

Az októberi lesz a Superfight Series Hungary sorozat 10. gálája, azaz a ring királyai és királynői a királyok városában jubilálnak majd.

Forrás és kép: Career Brand Management

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20 000 Ft értékű bónusz! (x)
Kategóriák
Egyéb

Szólj hozzá!

*

*

KAPCSOLÓDÓ