Joshua karrierje válaszúthoz érkezett: a boksz egy kicsit bonyolulttá vált számomra
A 33 éves korábbi kétszeres egyesített nehézsúlyú világbajnok az utolsó öt mérkőzéséből hármat elvesztett 2019 óta.
Miután elszenvedte pályafutása első vereségét Andy Ruiz Jr. ellen, később megbosszulta azt Ruiz legyőzésével. Ezt követően Joshua megállította Pulevet, majd zsinórban kétszer is kikapott Oleksandr Usyk ellen. Legutóbb botlását követően Joshuának a meccs után bizarr kirohanása volt a mikrofonban.
AJ decemberben már a ringbe való visszatérést tűzte ki célul, sőt, még zajlottak is a tárgyalások egy esetleges Tyson Fury elleni mecscről, de végül a brit bokszoló úgy döntött, hogy 2023-ra tolja a visszatérését.
„Úgy volt, hogy idén már ringbe lépek, de ez jövőre tolódott. Nem akarok felelőtlen kijelentéseket tenni, és nem akarom, hogy keresztbe tegyenek nekem. Szóval amikor készen állok, visszatérek. Tudod, hogy mi a helyzet? Nem vagyok bajnok, és ez nagyon fáj. Az edzőteremben vagyok, újjáépítem és átstrukturálom mindazt, amit a ringben és azon kívül kell tennem. Sok minden történik az életemben a ringen kívül, ami megnehezíti a ringbeli életemet. Úgyhogy sok mindent le kell egyszerűsítenem a köteleken kívül, és csak az ott történtekre kell összpontosítanom. Ha ez megvan, jöhet bárki” – mondta Joshua a DAZN-en.
A Usyk ellleni visszavágó előtt Joshua leváltotta korábbi edzőjét, Robert McCrackent, és átadta az edzői feladatokat Robert Garcia-nak.
„Az életem bonyolult. A boksz egy kicsit bonyolulttá vált számomra. Mindenki csak próbálja a lehető legtöbbet kihozni ebből az időből, amíg bokszolok, és jó munkát végeznek. De ez hatással van a ringbeli tevékenységemre is. Szóval én csak mindig megpróbálom mindezt a dolgot eltolni magamtól. Ez egy kihívás. Azon dolgozom idén, hogy jövőre már jobban tudjak a fontos dolgokra koncentrálni.”
Borítókép: Getty Images