Joshua szerint biztosan harcolni fog Wilder ellen

Szeptemberben Deontay Wilder menedzsere, Shelly Finkel kijelentette, hogy az általa képviselt bokszoló nyitott egy Anthony Joshua elleni mérkőzésre.

Most Joshua szavaiból vehető az ki, mintha már szinte biztosra vehető lenne, hogy a páros között sor kerül a mérkőzésre.

„Igen, ugyanígy tekintek Deontay Wilderre is. Azt mondta, hogy van még pár éve hátra, és valószínűleg meg akar küzdeni velem. Szóval ez egy olyan meccs, ami biztosan meg fog történni. Már egy kicsit idősebb, szóval szeretné sikeressé tenni a karrierje utolsó néhány évét. Szeretne megküzdeni a súlycsoport nagyjaival. Szóval igen, biztos vagyok benne, hogy nagyon szeretne ellenem is küzdeni” – mondta Joshua az IFL TV-nek.

2018 márciusától 2019 júniusáig Wilder és Joshua uralták a nehézsúlyt. Wilder birtokolta a WBC koronát, míg Joshua a WBA, WBO, IBF és IBO címeket. A DAZN, amely akkor még újonc volt a boksz világában, szerette volna megrendezni a mérkőzést, és 100 millió dollárt ajánlott Wildernek egy hárommeccses csomagért, amely két Joshua elleni mérkőzést tartalmazott volna. Wilder azonban végül a DAZN tisztességtelenségére hivatkozva visszautasította az ajánlatot.

Nem sokkal később Joshuát Andy Ruiz Jr. állította meg, majd később visszaszerezte a címeket, hogy aztán Oleksandr Usyk ellen ismét elveszítse azokat. Wilder eközben 2020-ban Tyson Fury ellen veszítette el a koronáját.

Jelenleg a 33 éves Joshua és a 37 éves Wilder a divízió két első koronázatlan kihívója. Wilder októberben az első menetben ütötte ki Robert Heleniust, míg Joshua az Usyk elleni augusztusi visszavágó elvesztése után próbál talpra állni.

Joshua promótere és a Matchroom Boxing vezetője, Eddie Hearn utalt arra, hogy Joshua valószínűleg márciusban tér vissza a ringbe, hogy a november 26-i, Dillian Whyte és Jermaine Franklin közötti mérkőzés győztese ellen harcoljon. A WBC elnöke, Mauricio Sulaiman az elmúlt hetekben azt mondta, hogy a testület elrendel egy Wilder és Ruiz közötti mérkőzést, amelynek győztese lenne az első számú kötelező kihívója a Fury által jelenleg birtokolt címnek.

Borítókép: Getty Images

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20 000 Ft értékű bónusz! (x)
Kategóriák
Ökölvívás

Szólj hozzá!

*

*

KAPCSOLÓDÓ