Krämer Péter nagy bejelentése

Június 17-én Krämer Péter megmérkőzik Liverpoolban a brit Josh Kelly-vel, aki amatőrként a 2016-os nyári olimpián és a 2015-ös Európa-bajnokságon is indult, amelyen Nagy-Britannia színeiben bronzérmet szerzett. Kelly 2018-ban megszerezte a WBA bajnoki címét, 2018-ban pedig a Commonwealth bajnoki címét birtokolta.

„Demeter Laci küldte ezt az ajánlatot, de az elmúlt napokban volt több lehetőség is. Volt egy New Yorki Madison Square Gardenes meccs is, de szinte az utolsó pillanatban az Atlétikai Szövetség eltiltotta az ellenfelem. Ezt követően kicsit el is engedtem a dolgokat, mondván, hogy a nyaralás előtt már nem lesz mérkőzésem. Majd jött egy újabb lehetőség, amire igent mondtunk, Josh Kelly lesz az ellenfelem Liverpoolban, egy 10 menetre kiírt meccsen 70 kg-ban. Körülbelül nyolc napot alatt egy négy kilót le kell dobnom. Kedden fogunk indulni, szerdán lesz egy sajtótájékoztató, csütörtökön a mérlegelés, pénteken pedig a mérkőzés” – kezdte Peti a beszámolót a mérkőzése kapcsán.

„Hülye lettem volna nem elvállalni egy ilyen lehetőséget. Papíron őt tartják az esélyesebbnek, de nem félünk tőle, úgy megyünk ki, hogy nyerni szeretnénk. Nem vagyok életem formájában, hiszen nem készültem konkrétan erre a meccsre, ez egy beugró szerep, de mindent megfogok tenni a győzelem érdekében. A bunyóban mindenki egy ütésre van a győzelemtől!”

Kelly mérlege 12 mérkőzés 10 győzelem (6 KO) 1 vereség és 1 döntetlen. A „Pretty Boy” becenévre hallgató bokszoló Sunderland-ban született, éppen ezért hatalmas szurkolója is városa csapatának. Eddigi egyetlen vereségét pont a legutóbbi mérkőzésén szenvedte el, David Avanesyan ellen.

Kelly bő 15 hónap után tér vissza a kötelek közé, és eredetileg az albán Xhuljo Vrenozival találkozott volna, de végül Krämer Peti ugrott be a helyére. Kelly feljebb lépett a súlycsoportban, amit sokkal kényelmesebbnek érez.

„Sokkal kényelmesebben érzem magam ebben a súlyban. Nagyon élveztem erre a mérkőzésre a felkészülést. Frissnek érzem magam. Egész évben az edzőteremben voltam. Mosoly van az arcomon, és a lényeg, hogy élvezem minden percét az egésznek” – mondta Kelly a boxingscene.com-nak.

Kalle Sauerland, a Wasserman Boxing vezetője biztos abban, hogy Kellynek 28 évesen még bőven van ideje megmutatnia a benne rejlő lehetőségeket. A 2016-os olimpikon elismerte, hogy mentális egészségügyi problémákkal küszködött az Avanesyan-csata időszakában, de a szünet sokat segített neki.

„Még mindig csúcsra érhetek. Jó évnek nézek elébe. Az utam sosem volt könnyű, de idén szeretnék eljutni valami komoly célig. A nagy harcok miatt csinálom az egészet.”

Borítókép és fotók: Stephen McCarthy/Sportsfile a Getty Images

Kategóriák
InterjúkÖkölvívás

Szólj hozzá!

*

*

KAPCSOLÓDÓ