Malik Scott Deontay Wilder jövőjéről: áldás az ő helyzetében lenni
Deontay Wilder edzője, Malik Scott szerint bokszolója irigylésre méltó helyzetben van, mivel azt fontolgatja, hogy visszavonul.
Wilder, a korábbi WBC-címvédője a közelmúltban utalt arra, hogy a múlt nyáron a Tyson Fury elleni harmadik meccse lehetett az utolsó alkalom, hogy ringbe lépett.
„Vegyes érzések vannak bennem, mert végülis már minden célomat elértem ebben a sportban. Azt mondtam a lányomnak, amikor még kisebb volt, hogy bajnok leszek, és mindent megadok neki. Megtettem. Nagyon sok mindent elértem, és úgy érzem, már nem kell bizonyítanom senkinek. Menjek előre? Próbáljam meg még egyszer? Vagy vonuljak vissza, és a már meglévő dolgokra koncentráljak?” – mondta Wilder Kevin Hartnak a Cold as Balls egyik epizódjában
„Tudom, hogy az emberek hallották Wilder legutóbbi szavait. Arról beszélt, hogy lehet visszavonul, ami igaz. Ahogy a minap mondtam neki, áldás az ő helyzetében lenni. Mondtam Deontaynak: tesó, bármit megtehetsz, amit csak akarsz. Ha folytatod, kétszeres nehézsúlyú világbajnok leszel. Ha visszavonulsz, mindened megvan, amiért jöttél. Akárhogy is döntesz, nyersz. Tudja, hány harcos van, aki nem teheti ezt meg? Harcolnak, mert muszáj, szó szerint nem tudnak visszavonulni. Deontay azért kezdett el bokszolni, mert mindent megakart adni a lányának, és ez sikerült. Ő lett a WBC nehézsúlyú világbajnoka.. és nagy anyagi haszonra is szert tett… és okos befektetéseket intézett” – zárta gondolatait Scott.