Getty Images

McGregort nem érdekli ki lesz az ellenfele, nyerni készül

A korábbi kétsúlyú UFC-bajnok Conor McGregor nagyon várja a várva várt visszatérő mérkőzését.

A Notorious 2021 júliusában, a UFC 264-en elszenvedett síp- és szárkapocscsont-törése óta nem léphetett ketrecbe, de várhatóan valamikor idén visszatér az oktagonba. Az MMA szupersztárnak jelenleg nincs hivatalosan ellenfele, de a legutóbbi közösségi média posztja alapján egyértelműen szeretne már egyet lefoglalni.

A 34 éves harcos bejelentette, hogy a váltósúlyban kíván a továbbiakban harcolni, és Leon Edwardsot kell letaszítania a trónról, miközben reméli, hogy ő lesz a UFC történetének első háromsúlycsoportos bajnoka. Ehhez azonban előbb olyan rangos kihívókon kell túljutnia, mint Kamaru Usman, Khamzat Chimaev, Colby Covington és Jorge Masvidal, hogy kiérdemelje a címmérkőzés lehetőségét.

McGregor ennek érdekében jókora izmot pakolt magára, emiatt néhány UFC-s kollégája csalással gyanúsítja, pontosabban szteroidok használatával. Ezzel kapcsolatban csak ennyit lehet tudni, hogy a felépülési időszaka alatt McGregort egyáltalán nem tesztelte drogokkal az Egyesült Államok Doppingellenes Ügynöksége [USADA], akiknek az a feladatuk, hogy a UFC-t tiszta bunyós promócióként tartsák számon. Úgy vélik, hogy a UFC legnagyobb sztárja kihasznál egy kiskaput az USADA drogtesztelési szabályzatában, amely lehetővé tenné egy harcos számára, hogy visszavonuljon, illegális szereket használjon, megtisztuljon, majd visszatérjen a harcba anélkül, hogy bármilyen szabályt megszegne.

A doppingellenőrző szervezet erre tesz egy lépést, és megpróbálja bezárni azt a bizonyos kiskaput. Az USADA azt szeretné, ha McGregor hat hónapos drogtesztnek vetné alá magát, mielőtt újra harcolna.

Borítókép: Getty Images

Próbáld ki a sportfogadást nálunk! (x)
Kategóriák
UFC

Szólj hozzá!

*

*

KAPCSOLÓDÓ