„Nagyszerű döntés” – Roy Jones Jr. dicséri Anthony Joshuát

Úgy tűnik, Anthony Joshua Derrick James mellett döntött, mint következő edzője, Roy Jones Jr pedig úgy véli, hogy ez egy „nagyszerű döntés”.

AJ kemény elmúlt éveket élt át a bokszban, 2020 óta nem nyert mérkőzést, majd ezt követően egymás után szenvedett vereséget Oleksandr Usyk ellen, és ezzel elveszítette egyesített világbajnoki címeit. Joshua a Usyk elleni első vereség után elköszönt edzőjétől, Rob McCrackentől, és helyette Robert Garciát alkalmazta, aki korábban 14 bunyóst vezetett világbajnoki címekig. Bár a brit a visszavágón jobban teljesített, ez még mindig nem volt elég jó ahhoz, hogy legyőzze Usykot, ezért ismét úgy döntött, hogy mindössze egy közös meccs után szakít edzőjével, Garciával.

Azóta Joshua az Egyesült Államokat járta annak reményében, hogy talál egy olyan edzőt, aki segít neki újjáépülni, és újra a nehézsúly csúcsára jutni. Úgy tűnik, Joshua megtalálta az emberét Derrick James személyében, aki az egyesített váltósúlyú világbajnokkal, Errol Spence Jr-ral és a vitathatatlan szuperváltósúlyú világbajnokkal, Jermell Charlóval is dolgozik.

A korábbi világbajnok és Chris Eubank Jr. jelenlegi edzője, Roy Jones Jr.  a Pro Boxing Fans-nak nyilatkozva elmondta, hogy úgy véli, Joshua jól döntött.

„Mondtam neki, mielőtt meghozta a döntését, hogy szerintem ez egy nagyszerű lépés. Azt mondtam, hogy ha jól érzi magát ott, akkor ne keresgéljen tovább. Maradj ott, ahol jól érzed magad és ne gyere hozzám, mert az csak még jobban összezavarná. Aztán pár nappal később azt mondta, hogy oké. Maradt Jamesnél, és ez tökéletes számára, mert szerintem James képes lehet rávenni, hogy jobban kihasználja az adottságait. AJ egy nagyon intelligens, tehetséges bunyós. Természetesen van esélye, hogy újra világbajnok legyen.”

Ami AJ következő mérkőzését illeti, promótere, Eddie Hearn elmondta, hogy valószínűleg áprilisban tér vissza, és a The Daily Star értesülései szerint az ellenfele Jermaine Franklin lesz.

Fotó: Getty Images

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20 000 Ft értékű bónusz! (x)
Kategóriák
Ökölvívás

Szólj hozzá!

*

*

KAPCSOLÓDÓ