Paulo Costa úgy tervezte, hogy 60 nap múlva harcol, de ez nem lehetséges
A UFC középsúlyú harcosának, Paulo Costának már csak egy mérkőzése van hátra a jelenlegi szerződéséből, de úgy tűnik, hogy „The Eraser” nem fogja egyhamar befejezni azt.
A brazil nemrégiben feküdt kés alá, hogy helyrehozza a Luke Rockhold elleni egyhangú pontozással elért győzelme során elszenvedett sérüléseket a UFC 278-on.
„Eltörtem a kezem a küzdelem során. Azt hittem, hogy csontsérülésem van, vagy talán a szalagok, de valójában eltört a középcsontom. Reméltem, hogy nem tört el, mert akkor 50 vagy 60 nap múlva újra bunyózhatnék, és kihasználhatnám a kondimat és az egész edzőtábort, amit a UFC 278-ra készültem. Úgy terveztem, hogy 60 nap múlva harcolok, de ez nem lehetséges. Decemberben vagy januárban küzdhetek újra. Rióban január 21-én lesz egy UFC-gála, úgyhogy talán ott térek vissza. Ez a UFC-től függ” – mondta Costa a YouTube-csatornáján.
Costa legalább nyolc hétig nem tud majd sparringolni. A UFC elnöke, Dana White nemrég azt mondta az újságíróknak, hogy a menetrend 2022 hátralévő részére betelt. Emellett nincs ok arra, hogy Costát egy decemberi programba bezsúfolják, amikor közeleg egy gála Brazíliában.
Borítókép és fotók: Alex Goodlett/Getty Images