Ruiz: nem hagyom figyelmen kívül Ortizt, de Wildert akarom

Andy Ruiz Jr. tisztában van azzal, hogy milyen mérkőzés várhat rá, ha szeptember 4-én meg tudja verni Luis Ortizt.

Egyértelműen sokakat érdekelne, ha Ruiz és Deontay Wilder a jövőben összecsapna, ami egy korábbi nehézsúlyú bajnokok csatája lenne. Ruiz boldogan kiállna Wilder ellen, de a korábbi IBF/IBO/WBA/WBO bajnok nem akarja levenni a szemét a következő célpontjáról, Ortizról.

„Egy Deontay Wilder elleni összecsapás csodálatos küzdelem lenne. A nehézsúlyú divízió nyitott, de nem hagyom figyelmen kívül Luis Ortizt. Ha Wilder a következő, akkor ő a következő. Könnyű meccs lenne” – mondta Ruiz egy nemrég San Diegóban tartott nyílt edzésen.

Ruiz tanult abból, hogy a legutóbbi meccsén nem koncentrált eléggé Chris Arreolára, és ez majdnem a mérkőzésébe került. Arreola a második menet elején leütötte Ruizt, aki ezt követően összeszedte magát és egyhangú pontozással nyert 2021 májusában a kaliforniai Carsonban található Dignity Health Sports Parkban.

Ruiz úgy gondolja, hogy nem szabad egyáltalán lebecsülnie a 43 éves Ortizt, hiába számít már veteránnak.

„Úgy érzem, most jó lelkiállapotban vagyok. Mindent megteszek, amit kérnek tőlem. Alábecsültem a legutóbbi ellenfelemet, de nagyon koncentrálok arra, aki most rám vár: Luis Ortiz. Ez egy újabb fejezet számomra és a karrierem számára.”

Wilder is meg akar küzdeni Ruizzal, bár ő úgy érzi Ortiz kiütéssel nyerni fog. A korábbi WBC bajnok, legközelebb október 15-én a finn Robert Heleniusszal csap össze a brooklyni Barclays Centerben.

Borítókép és fotók:

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20 000 Ft értékű bónusz! (x)
Kategóriák
Ökölvívás

Szólj hozzá!

*

*

KAPCSOLÓDÓ