Tony Bellew: könyörögtem neki, hogy hagyja abba és a legijesztőbb, hogy nem a pénzért csinálja

Annak ellenére, hogy 38 éves és 13 vereség is van már a számláján, úgy túnik, Derek Chisora még mindig nem áll készen arra, hogy szögre akassza a kesztyűit.

A nehézsúlyú veterán nemrég egy trilógia-mérkőzésen vett részt a divízió királyával, Tyson Furyval, korábban kétszer is kikapott ellene és ez most sem volt másképp, hiszen a 10. menetben kiütéses vereséget szenvedett.

A mérkőzés után megkérdezték Chisorát, hogy visszavonul-e, mire a SecondsOutnak azt mondta: „Nem, még nem. Kiveszek egy kis pihenőt, lazítok és majd meglátom, hogy érzem magam… Nem foom így befejezni.”

Jó barátja, Tony Bellew pedig azt tanácsolja neki, hogy vonuljon vissza. A William Hill’s Tippy Tappy Footballnak adott interjújában elárulta, hogy már „könyörgött” Chisorának, hogy vonuljon vissza.

„Közel állok Delhez, nagyon szeretem őt. De nem akarom újra ringben látni. Könyörögtem neki, hogy hagyja abba, de nem fogja, imád bokszolni. Del nem a pénzért csinálja, ez az ijesztő része. Megértem, amikor a srácok csórók, és folytatniuk kell a harcot, mert el kell tartaniuk a családjukat. De Del anyagilag jól áll. Nincs szüksége pénzre. Gyönyörű felesége van, két gyönyörű kislánya. Mondtam neki, hogy gondoljon arra, hogy mi lesz, ha képtelen lesz már gondoskodni magáról. Mert a boksz ezt teszi hosszútávon. Ez a rideg valóság. Sajnálom, hogy az emberek nem akarják ezt hallani, de ki fogom mondani. Nem érdekel, hogy ki mit gondol, ez van.”

Még Chisora legutóbbi ellenfele, Fury is azt mondta, hogy örülne, ha „Del Boy” visszavonulna a mostani vereséget követően.

„Ő egy veterán, és meghozza majd a helyes döntést. A legjobbakat kívánom neki és a családjának, de azt szeretném, ha visszavonulna. Viszont maradjon továbbra is a sportág közelében, mert ő egy legenda, a brit nép hőse.”

Borítókép:

Kategóriák
Ökölvívás

Szólj hozzá!

*

*

KAPCSOLÓDÓ