UFC 275: Megosztott pontozással megvédte világbajnoki címét Shevchenko

A UFC 275 egyik királynője, Valentina 8 mérkőzéses nyerő szériával érkezett a gálára, ahol a UFC mondhatni a elővarázsolt neki egy olyan ellenfelet, aki a mérkőzés előtt sokak szerint, komoly veszélyt jelenthet bárki számára.

Ellenfele az öt évvel fiatalabb Taila Santos, aki éhesen érkezett a légsúlyú bajnoki címért. Valentina Shevchenko évek óta uralja a női légsúlyt. A divízió királynője 2010 óta senkitől sem kapott ki, csak Amanda Nunes-től, de még ellenes is elég vitatható körülmények között. Sokan odaadták volna a mérkőzést Shevchenkónak. Így nem volt abban semmi meglepő, hogy a mérkőzés előtt a rangsorban ötödik helyet elfoglaló Tailát választották ellenfelének, hiszen mindenki mást a előtte már legyőzött Valentina.

Kezdetét vette az első menet. Valentina nagyon hideg fejjel, kivárásra játszott. A falnak ragasztotta Santost, de a földrevitel nem jól jött ki számára. Santos befogta testháromszögben Shevchenkót, akin komoly pánik látszódott. Nem sok olyan menet volt karrierje során Valentinának, amit lebukott, de ezt annak lehetett számolni.

SINGAPORE, SINGAPORE – JUNE 12: Valentina Shevchenko (L) of Kyrgyzstan battles Taila Santos of Brazil in the UFC flyweight championship fight during the UFC 275 event at Singapore Indoor Stadium on June 12, 2022 in Singapore. (Photo by Jeff Bottari/Zuffa LLC)

Jött a második menet. Shevchenko sokkal aktívabban kezdett, ez is jól mutatta, hogy meglepte ellenfele az első körben. Santos sikeres take downt vitt be. Nagy ütő Shevchenko, de ez a földön nem sokat ért. Az eddig kontrára játszó Valentina rákényszeredett arra, hogy támadnia kellett. Eddig érdekesen alakult a mérkőzés, nem lehetett nyugodt a bajnok tábor.

SINGAPORE, SINGAPORE – JUNE 12: (L-R) Taila Santos of Brazil works for a choke against Valentina Shevchenko of Kyrgyzstan in the UFC flyweight championship fight during the UFC 275 event at Singapore Indoor Stadium on June 12, 2022 in Singapore. (Photo by Jeff Bottari/Zuffa LLC)

Harmadik menet. Peszlen Ferenc szerint, akkor komoly bajba került volna Valentina, ha ismét földre kerül. Santos kicsit mintha elfogyott volna, majd jött tőle egy gyönyörű földrevitel. A lábkulcs sikerült Santosnak, de nem bírta lefolytani Shevchenkót.

SINGAPORE, SINGAPORE – JUNE 12: Valentina Shevchenko of Kyrgyzstan grapples with Taila Santos of Brazil during their Women’s Flyweight Fight at Singapore Indoor Stadium on June 12, 2022 in Singapore. (Photo by Yong Teck Lim/Getty Images)

Következett a negyedik menet. Shevchenkónak muszáj volt mennie előre. Túl nagy rizikó lett volna, a pontozóbírókra bízni ezt a mérkőzést. Shevchenko és Santos csúnyán összefejeltek. Santos szeme körül csúnyán bedagadt, Valentina pedig igyekezett ezt kihasználva, azon az oldalon támadni. Szinte biztosan eltört Santos arccsontja, akinek nem jól kezdődtek első bajnoki menetei.

Jött az utolsó, vagyis az ötödik menet. Santos levitte a földre Shevchenkót, de nem tudta sokáig lent tartani. Majd jött egy levitel Valentina részéről is. Végig ment a mérkőzés.

Megosztott pontozással megvédte világbajnoki címét Valentina Shevchenko.

Kategóriák
UFC

Szólj hozzá!

*

*

KAPCSOLÓDÓ