Újabb részletek a UFC 279-es sajtótájékoztató lemondásáról

Az elmaradt UFC 279 sajtótájékoztatóval kapcsolatban új információk láttak napvilágot. Ariel Helwani MMA újságíró további részleteket közölt arról, hogy mi történt a színfalak mögött.

Mint ismert a svéd Khamzat Chimaev és az amerikai Nate Diaz, ám ütközetüket megelőzte a sajtótájékoztatójuk kezdete előtt kitört tömegverekedés. A csecsen születésű Chimaev nem Diazzal, hanem Kevin Holland amerikai harcossal került összetűzésbe, minek nyomán csetepaté tört ki a jelenlévők között, és többen is bekapcsolódtak az alkalmi csatába.

A Twitteren Helwani a következő új információkat tette közzé:

„Khamzat Chimaev mellkason rúgta Hollandot. Chimaev reagált azokra a dolgokra, amiket Holland nemrég mondott, és ez felhúzta őt. Miután ez félbeszakadt, kitört a Chimaev-Diaz balhé is, és akkor elkezdtek repülni az üvegek.”

Helwani folytatta, és elmondta, hogy a korábbi MMA harcos, edző, és mostani menedzser Tiki Ghosn ott volt, hogy szétválassza a feleket. Úgy tűnt, hogy a dolgok lehűlnek, amíg Nate Diaz, és csapata meg nem jelent. Diaz és társai látták, hogy Chimaev és Tiki együtt lógnak és lazulnak, aminek nem örültek. Elkezdődött a szóváltás.

„Hirtelen elkezdtek repülni a vizes palackok. Azt hiszem, néhányan felháborodtak azon, hogy Tiki hol állt, és hogy milyen dolgok hangzottak el oda-vissza. Aztán az egész dolog kicsúszott a kezükből, vizes palackokat dobáltak. Azt hiszem, Tikit eltalálta egy-két üveg, de nem sérült meg komolyabban. Aztán miután ez valahogy elfajult, végül mindenki szétszéledt, és úgy döntöttek, hogy lemondják a sajtótájékoztatót.”

Dana White ekkor jelentette be az összegyűlt médiának és rajongóknak, hogy a UFC 279 sajtótájékoztatója elmarad.

“Nagyon furcsa helyzetben vagyok – mondta White újságíróknak – Ez az első ilyen eset a UFC történetében, hogy nem tartunk sajtótájékoztatót. Ám ez volt a helyes döntés mindenki biztonsága érdekében.”

A Chimaev-Diaz félnehézsúlyú viadal a UFC-torna fő eseménye. Az amerikai számára ez a küzdelem lesz az utolsó a szervezettel kötött szerződése értelmében. A 28 éves, eddig veretlen Chimaevnek 11 győzelme van az MMA-ban, és az UFC félnehézsúlyú rangsorában a harmadik helyen áll. A 37 esztendős Diaz mérlege 20 győzelem és 13 vereség.

Borítókép és fotók: Amy Kaplan/Icon Sportswire a Getty Images

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20 000 Ft értékű bónusz! (x)
Kategóriák
UFC

Szólj hozzá!

*

*

KAPCSOLÓDÓ