Wilder és Ruiz azért küzdhet, hogy ki lesz Fury ellenfele
Annak ellenére, hogy Deontay Wilder egy évig nem volt jelen a nehézsúlyban, egyetlen meccs után újra ott van annak a közelében, hogy megnyerjen egy övet.
A múlt hétvégén Wilder először tért vissza a ringbe azóta, hogy 2021 októberében kiütötte Tyson Fury a trilógiaharc során. A szurkolók aggódtak, hogy a Fury elleni sorozatos vereségek megviselhették Wildert, de a Robert Helenius elleni mérkőzésen bebizonyította, hogy ereje ugyanolyan pusztító, mint korábban. Az első menetben KO-val nyert barátja ellen.
Wilder ezzel egy meccsre került attól, hogy újra megmérkőzhessen a WBC nehézsúlyú világbajnoki címért, amelyet korábban öt éven át birtokolt. Az egyetlen ember, aki az útjában áll, a korábbi egyesített WBA, WBO és IBF nehézsúlyú világbajnok, Andy Ruiz Jr. lesz.
A Marca értesülései szerint a WBC a jövő heti, mexikói Acapulcóban megrendezésre kerülő kongresszusán meghozzák a döntést, miszerint a Wilder és Ruiz Jr. közötti mérkőzés győztese mehet a címért Fury ellen.
„Lenyűgöző, egy igazi erődemonstráció volt. Wilder nagyon keményen üt, de inaktív volt, és két bonyolult vereség után nem tudod, hogy tér vissza, de én olyannak láttam, mint a legjobb pillanataiban. Andy Ruiz egy nagyon sokoldalú bunyós. A stílusok teszik a bunyókat, ‘The Destroyer’ sokkal alacsonyabb, mint Wilder, ez bonyolult lehet számára” – mondta a WBC elnöke, Mauricio Sulaiman Wilder Helenius elleni KO győzelméről.
Ezzel együtt Wildernek más tervei lehetnek, hiszen nemrég kifejezte érdeklődését, hogy a következő meccsén Oleksandr Usyk és Anthony Joshua ellen is megmérkőzne.
Borítókép: Getty Images