AJ Mckee: engem Borics jobban lenyűgözött, mint Pitbull

A.J. McKee átment a teszten, ami a könnyűsúlyú debütálása volt, de talán ismét új irányt vesz a karrierjében.

A Bellator 286-on McKee egy fergeteges verekedésből-grapplingbe forduló mérkőzésen legyőzte Spike Carlyle-t egyhangú pontozással.

 „Szórakoztató küzdelem volt. Élveztem. Egy kicsit nagyobb volt, egy kicsit erősebb. Nem tudtam annyira érvényesíteni az akaratom, mint szerettem volna. Azt gondolta, ő egy nagyfiú. Ilyen apróságok zavartak, de idővel jobban fogom magam érezni, hagyom, hogy a testem hozzászokjon az új súlyomhoz.”

McKee könnyűsúlyba költözése első profi veresége után következett, miután egyhangú pontozásossal kikapott áprilisban a pehelysúlyú bajnok Patricio Freire-től. A meccs a 2021 júliusában rendezett mérkőzésük visszavágója volt, amelyet McKee az 1. menetben megnyert.

Mivel a sorozat egy-egy győzelem áll a promóció tervezte a harmadik mérkőzést. McKee végül úgy döntött, hogy könnyűsúlyba költözik, de most úgy tűnik, nyitott a visszatérésre.

„Tudnom kell, hogy Pitbull meg akar-e küzdeni az örökségéért vagy sem. Ahogy mindig is mondtam, hajlandó vagyok harcolni. Nem fejezhetjük be a harcunkat 1-1-re állva. Ki kell derítenünk ki a jobb.”

Freire a Bellator 286-on megvédte a bajnoki címét Borics Ádám ellen, akit egyhangú pontozással győzött le. McKee azonban azt mondta, hogy nem igazán volt lenyűgözve Freire-től.

„Nem igazán nyűgözött le. Inkább azt mondanám, hogy Borics volt, aki lenyűgözött. Nem sok öt menetes csatája volt eddig és bárki, akit átmegy ezen, sokat tanul, különösen magáról. Más, amikor öt menetben harcolsz.”

Borítókép és fotók: Getty Images

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 50.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)
Kategóriák
Bellator

Szólj hozzá!

*

*

KAPCSOLÓDÓ