File Csaba: páros lábbal rúgta be az ajtót az RFA Magyarországon

Bereczki Dominik közel telt ház előtt kiütéssel nyert a Real Fight Arénában (RFA), míg Veréb István kikapott a múlt szombat esti MMA-gálán a fővárosban.

A gálaest folyamán összesen tíz magyar lépett ringbe a Real fight, a K1 és az MMA szabályrendszerében, ebből hatot – négyet KO-val, kettőt pedig pontozással – nyertek a hazai versenyzők.

Azonban nemcsak a harcosok között volt magyar résztvevő, File Csaba volt Magyarország első hivatalos, profi RFA gálájának a házigazdája, akivel exkluzív interjút készítettünk.

  • Mesélj magadról kicsit, mivel is foglalkozol pontosan?

A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen tanultam, készülve a katonatiszti hivatásra harckocsizóként, ami megmaradt egyetemi keretek között, valóságban nem gyakoroltam a hivatást, viszont sokat köszönhetek ezeknek az éveknek és kapcsolatoknak. Megjelenés, viselkedés, hozzáállás, pontosság. Négy alapelv, amik mentén igyekszem értéket teremteni az élet minden területén. Az a méretű névjegykártya még nem született meg, amire felsorolhatnám a tevékenységeimet, de egy csokorba fogva mindennek a mikrofonhoz és a hanghoz, beszédhez van köze. Szertartásvezetés, rádiós műsorvezetés, filmszinkron, reklámhang tevékenyég, műsorvezetés: mind-mind hobbi, és szívből csinálom. Ezekhez a főként hétvégi elfoglaltságokhoz szorosan kapcsolódik a stabil munkahelyi hétköznap énem, fantasztikus közegben dolgozom egy piacvezető Recruitment cégnél, ahol a hazai és nemzetközi IT cégek döntéshozóival tartom a kapcsolatot Account Managerként. Összefoglalva szeretem a hivatásom, ami a kommunikáció. Színes egyéniségeket ismerhetek meg a mindennapokban.

  • Milyen kapcsolatban állsz a küzdősportokkal? Csinálsz valamit akár hobbi szinten vagy szoktad nézni az eseményeket?

Katonai pályám során a Krav Maga alapjaival ismerkedtem, ennek köszönhetően jártuk az ország középiskoláit, hogy megismertessük a katonai hivatás szépségeit a pályaválasztás előtt álló fiatalokkal. Tisztes távolból követem a küzdősportokat amatőr sportrajongóként. Azt gondolom, leginkább az határozza meg a hozzáállásom e tekintetben, hogy bármennyire is legyen kívülről véres egy harc, a végén, amikor sportszerűen kezet ráznak a harcosok, az mindig jó érzéssel tölt el, tiszteletet ébreszt és mutat, példaértékűen nekem és másoknak is. Mindehhez szívesen adom a hangom.

  • Hogy jött számodra a lehetőség, hogy az RFA-gála házigazdája legyél?

Sokszor mondja az ember, hogy annyi véletlen van, hogy már meg is kérdőjelezi a véletlenek létjogosultságát, sokkal inkább a sorsszerűség szemüvegén keresztül figyeli a saját útját. 2006-ban felvételiztem a ZMNE-re, ahol a fizikai felmérő eredményeit együtt vártuk egy leendő katonatársammal. Érdekes tény, hogy ő sem választotta az egyenruhás hivatást, cserébe később kiváló bajnoka lett a magyar küzdősportoknak. 17 évvel később pedig ő ajánlott az edzőjének, akit megbízott az RFA, hogy segítsen szétnézni a magyar „Ring Speaker piacon”. Mivel több mikrofonos tartalmat osztottam meg közösségi oldalakon, így mondhatjuk, hogy véletlenek folytán jutottam el a Gála főszervezőjéig. Azonnal megtaláltuk a közös hangot, így felkért a beszélgetést követően, hogy legyek a hivatalos házigazdája az első budapesti nemzetközi RFA Gálaestnek, magyar és angol nyelven egyaránt. Miért hívom sorsszerűnek? A Ludovika Aréna a katonatiszti képzés bölcsője, én is itt tanultam e falak között. Óriási megtiszteltetés volt, azonnal igent mondtam.

  • Mi a legfontosabb feladatod ilyenkor ebben a szerepkörben?

A legfontosabb az, hogy a nézők fejével gondolkodjak, valamint az ő kérdéseikre válaszoljak a lehető legegyszerűbb, mégis szórakoztató formában és hangulatban. Kiket látunk? Mit láttunk? Mi fog történni? Mi történt? Milyen szabályok szerint? A kulcs mégis a hangulat. Egyéb rendezvények mellett többek között esküvőkön szereztem tapasztalatot Ceremóniamesterként, amiket a ketrecben állva is tudok kamatoztatni. Igaz, itt az „Igenek” helyett „Pofonok” érkeznek válaszul, de a végén az ölelés nem maradhat el 😊  

  • Hogy érezted magad? Milyen volt a hangulat és maga a mérkőzések?

Egészségesen izgultam. Ez egyszerre felemelő, inspiráló és motiváló belső érzés, amire a felkészülés során nincs eszközöd. Ahogy meghallod a tomboló közönség tapsát, ordításait, ujjongását, az egyesbe rakja az addig pirosban álló Ferrari motort, és felszántja az aszfaltot, óriási füstöt hagyva maga után. Egy vagy a sorok között ülőkkel. Az ő hangjuk szólal meg benned, rezonálsz az érzésükkel, átadod magad a fénynek, helyszínnek, ismert arcoknak. Megszületik a karakter, akire figyelni fogsz egész este. A mérkőzések a legnagyobb sportszerűségben és egymás iránti tisztelet jegyében zajlottak, öröm volt utána interjúkat készíteni a srácokkal. Szinte minden harcos a közönség és hangulat erejét emelte ki elsősorban, hálás gondolat, hogy ennek aktív résztvevője lehetettem.

  • Mindezt látva, hogy érzed, van még érdeklődés a magyar harcosok iránt? Van jövője ennek itthon?

Azt gondolom páros lábbal rúgta be az ajtót az RFA Magyarországon. Volt szerencsém beszélgetni a backstage-ben ülőkkel, akik egybehangzóan nagy örömmel a szemükben mondták, hogy fantasztikus a magyar közönség és hangulat, ezért érdemes csinálni mindezt. Jómagam is tapasztaltam a helyszínen ülők elképesztő energiáit, mely egyértelműen igazolja, hogy az efféle nívós estékre nyitott a hazai közönség is. A harcosok is életre szóló élményt adtak és kaptak is, ami előbbre lendíti a további hasonló színvonalú gálák lehetőségét. Én boldogan mondok igent a további felkérésekre is. Szóljon telitorokból újra a Ria, Ria, Hungária!!!

A közönség a hamarosan megjelenő promo és after videók szinkronhangjaként is hallhat. Érdemes követni az RFA oldalát, ki tudja, lehetséges, hogy hamarosan újra találkozunk!

Borítókép és képek: File Csaba – RFA

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20 000 Ft értékű bónusz! (x)
Kategóriák
EgyébInterjúk

Szólj hozzá!

*

*

KAPCSOLÓDÓ