Gaethje üzent McGregornak: nem akarok olyan emberekkel küzdeni, akik ilyeneket szednek

Köztudott, hogy az UFC doppingellenes tesztelés alatt áll az USADA által, amely szúrópróbaszerű ellenőrzéseket végez. Tehát minden harcosnak minden egyes nap jelentenie kell a tartózkodási helyét, hogy végül felkutathassák és tesztelhessék őket.

Van, akit többet, van, akit kevesebbet tesztelnek, de kiderült, hogy Conor McGregort egyáltalán nem tesztelték az elmúlt hónapokban. Ezzel gyakorlatilag ő az egyetlen UFC-harcos, akit már nagyon régóta nem teszteltek. Justin Gaethje pedig egyértelmű választ tud erre adni.

„Mindenki emlékezhet, hogy Cowboy ellen harcoltam, megvertem, és rögtön utána Conor 2020 januárjában Cowboy ellen küzdött. Kész voltam megküzdeni vele, de nem jött össze. Most újra szóba került a mérkőzés, de az USADA egy ideje nem tesztelte őt, és én, ha már összejön a párharcunk, szeretném, ha tisztességes lenne. Az egészségem a legfontosabb számomra. Soha nem szedtem teljesítményfokozó szereket, és nem akarok olyan emberekkel küzdeni, akik ilyeneket szednek. Azt sem tudom, hogyan működik ez az egész, és azt sem, hogyan működnek a szteroidok. De gondolom egy ideig benne marad az ember szervezetében és kimutatható. Gondolom, erre vár most Conor. Biztos vagyok benne, hogy vissza fog térni és tiszta lesz, de az a tény, hogy nem vizsgálták azt sugallja nekem, hogy szteroidokat szed, akár a lába gyógyulása érdekében, akár nem. Ha eltöröm a lábam, nem fogok szteroidokat szedni a gyógyuláshoz. Megvolt a lehetősége, hogy megküzdjön velem, de nem tette. Cowboys-t választotta, így ez nem számít. Ki tudja? Talán majd összejön. Biztos vagyok benne, hogy most már sokkal magabiztosabb abban, hogy meg tud verni, akkor azért nem vállalta a küzdelmet, mert nem volt hitt ő sem magában” – mesélte Justin Gaethje, aki legutóbb Oliveira ellen küzdött, aki az első menetben lefojtotta őt.

Egy Gaethje vs. McGregor mérkőzésről már korábban is beszéltek, sőt, egy ponton még a tervek között is szerepelt, ám az ír ketrecharcos keze akkor megsérült, így ezek a tervek meghiúsultak. Meglátjuk mit hoz McGregor visszatérése. Jelenleg a Dominikai Köztársaságban forgat egy filmet, de több edzésvideót és fotót megoszt a közösségi oldalán, amin jól látható, hogy rengeteg izmot szedett magára, így a könnyűsúlyú visszatérés jelenleg tárgytalan.

Borítókép és fotók: Stacy Revere/Getty Images

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20 000 Ft értékű bónusz! (x)
Kategóriák
UFC

Szólj hozzá!

*

*

KAPCSOLÓDÓ